A XX. század legeredményesebb csapataként emlegetik a Real Madridot. Nem véletlenül...
A sikertörténet 1902. március 6-án kezdődött. Egy csoport futballrajongó hivatalosan megalapítja a Madrid Futball Klubot (az alapító okirat szerint "sportjátékok gyakorlása céljából") és létrehozza az első igazgató tanácsot. A katalán(!) származású Juan Padrós Rubio lesz az elnök.
Három nappal később a csapat lejátssza első mérkőzését a saját játékosokból összeállított két csapat közötti játék célja, hogy felállíthassák az első számú csapatot, valamint bátorítsák az első nézőközönséget.
1902. május 13-án a bajnokság az első nagy nemzeti derbivel kezdődött a Barcelona és a Madrid csapata között. A katalánoknál több külföldi játékos is szerepelt és 3 - 1 -es győzelemmel távoztak. Vigaszképpen a Madrid legyűrte az Espanol-t 3 - 2 -re, elnyerve ezzel a Barcelona elől a Copa de la Gran Pena -t. Ez volt az első trófea, mely a klub vitrinjébe került. Az ötcsapatos bajnokságot egyébként a Vizcaya Bilbao nyerte a madridi Hipódromoban.
1905. április 18. A Madrid megnyeri első bajnoki címét, az Athlétic Bilbao felett 1 - 0 -ra diadalmaskodva. Pedro Parages beadását Prast értékesítette.
1912. október 31-én felavatják az első, kerítéssel körbevett pályát az O´Donnell-en. Laureano García Comiso tulajdonában van és havi 1000 peseta-ért a Madrid bérbe veszi. A lelátós pálya 216 nézőnek biztosított ülőhelyet! Ebben az évben egy ifjú csatár csatlakozik a társasághoz. Ő Santiago Bernabéu.
1929. február 10. Az első hivatalos spanyol bajnokság első Real Madrid mérkőzése. A Real 5 - 0 -ra nyert a CD Europa ellenében, ezzel a Primera Divisionbeli első győzelme rögtön meg is volt. Jó kezdés! Az első bajnokságot azonban a Barcelona nyerte.
1930. szeptember: Ricardo Zamora a Real Madridhoz érkezik a tetemes, 150.000 pesetas summáért. Zamora neves játékos volt és a hírneve csak nőtt a királyi gárdában, egyidejűleg öregbítve ezzel új klubjának hírnevét is. Az "Isteni" becenevű katalán játékos volt a Real Madrid első világsztárja, akit a mai napig a világ valaha működött legjobb kapusai között tartanak számon. A csapat edzője pedig ekkor a magyar Hertzka Lipót!
1932. április 3. Az utolsó forduló után a Real Madrid állt az élen. Az új játékosokkal, mint Ciriaco, Quincoces, Luis Regueiro, Hilario, Bestit, Olivares és Ateca a Madrid bajnokká küzdötte magát anélkül, hogy akár egyetlen meccset is vesztett volna. Bernabéu sztárigazolási politikája meghozta a várva várt eredményt. (A csapat nevében ekkor nem szerepelt a "Real" jelző). Egy évvel később a korábbi Barcelona-játékossal, José Samitierrel sikerült a bajnoki címet megvédeni.
1934. május 06-án Hilario és Lazcano találatával 2 - 1 -re diadalmaskodott a Real Madrid a Valencia ellen, ezzel 17 év után végül megnyerte a kupát. A bajnokságban ezúttal ezüstérem jutott.
1936. június 21. Emlékezetes mentés. Ennek köszönhette a Real Madrid a kupát a Barcelona ellenében. A Madrid nyerésre állt (2-1), de csak 10 emberrel játszottak. A második félidőben Escolá hatalmas lövést zúdított a kapura. Kapusunk, Zamora hihetetlen érzékkel ujjheggyel tornászta ki a sarokra tartó labdát. Ebben a pillanatban legendává vált...
1943. szeptember 15. Rendkívül fontos nap a klub történetében. Santiago Bernabéut ellenszavazat nélkül választják az elnöki posztra. Az ő elnökké nyilvánításával a Real Madrid jelenkori történelmének legnagyobb lapja nyílt meg. A csapat csak a tízedik pozíciót szerzi meg a bajnokságban, Bernabéu pedig megelégeli a folyamatos sikertelenséget, az alacsony nézőszámot és kidolgoz egy olyan tervet, amely az 50-es 60-as évekre beérik és a Real Madridot Európa csúcsára emeli. Addig azonban számos, viszonylag sikertelen év következik...
1947. december 14. Megnyílik a Santiago Bernabeu stadion. A nemzetközi sajtó az arénát a legjobbnak ítéli Európában. A nyitó meccs az Os Belenenses ellen hazai győzelemmel végződik. Az eredmény: 3-1.
1952-53-ra kialakult egy olyan csapatgerinc, amely már előremutatott, hogy a Bernabéu-i politika sikeres lesz: a kapus, Juanito Alonso, Lesmes II, Zárraga, Molowny, Munoz és Olsen (nevével ellentétben ő nem dán, hanem argentín, a Real Madrid első csatársztárja). Az MTK ezidőtájt járt Madridban, és 4-2-re verték a Realt. Kis híján sikerült szerződtetni Kubalát, de végül ő éppen a Barcelonához került. Bernabéu azonban, ahogy maga is mondta, a Barcelona mintájára tovább szerette volna erősíteni csapatát. Kubala Lászlóhoz hasonló játékost akart találni és nemsokára a Real Madrid meg is szerezte Alfredo Di Stéfanot, a Milonarios 26 éves játékosát! Nem mellékesen további erősítés Francisco Gento a Racing Santanderből... Innentől kezdve minden évben legalább egy sztárjátékos (Rial, Kopa, Dominguez, Santamaría, Didí, Simonsson, Puskás) érkezett a Madridhoz.1954. április 18. Felcsendül a győzedelmi himnusz a Chamartínban a Valencia elleni győzelem után. A csapat 21 év elteltével a La Liga bajnoka. Di Stefano első éve volt a Spanyolországban, az első egyéni díját is megszerezte, ő lett 29 találattal a bajnokság gólkirálya.
1955. január 04. Az Igazgatótanács egyhangú döntése alapján a Chamartín pálya nevét Santiago Bernabéu Stadionra változtatják.1955. szeptember 18. A Real Madrid első fellépése az Európa Kupában. Bernabéu erőfeszítései elérték a várva várt eredményt. Köszönhetően bátorságának, törekvéseinek, a legjelentősebb európai versenysorozat létrejött.
A Servette, Partizan, és az AC Milan sem jelentett akadályt, így 1956. június 13-án Párizsban 45.000 néző előtt a Real Madrid megnyeri az első Európa Kupáját. A francia Stade Reims (Kopaval, Fontaine-nel, Piantonival és Vincent-nel a soraiban) volt az ellenfél egy kemény és izgalmas küzdelemben, ami a fehérek 3-4-es győzelmével végződött. Pedig a 9. percben már 2-0-ra is vezetett a Reims, és még a 61. percben is 3-2 volt az állás a franciák javára. A Madrid azonban tudott újítani betalált Marquitos és Rial is, alakítva ki a végeredményt.
A következő kiírásban csak a második körben kellett a királyi gárdának csatlakoznia (a címvédő jogán). Ott viszont a az osztrák Rapidot csak harmadik mérkőzésen sikerül legyűrni. A Nice már könnyebb feladat volt. 1957. április 11-én a stadionban az addigi legtöbb nézőt számolják, a Madrid addigi történelme legfontosabb mérkőzését játssza. Felejthetetlen este volt, ahogy 100.000 torokból hallatszott a buzdítás. A legendás Manchester United elvérzett a hatalmas küzdelemben (3-1).1957. április 25. Byrne, a Manchester kapitánya így nyilatkozott: "Ma este az Old Trafford pokollá változik. Nincs olyan isteni hatalom, amivel elkerülhetnék a kiesést!" Ám néhány órával később Kopa (aki később a svédországi VB-n 13 gólt lőtt) és Rial lecsendesítették Manchestert... A Madrid ismét bejutott az Európa Kupa döntőjébe!
1957. május 30. A Bernabeu Stadion üdvrivalgástól hangos. A Madrid megszerzi második BEK-győzelmét a Fiorentina ellen (2-0). Ahogy Miguel Muńoz a magasba emeli a trófeát a pálya közepén fehérrel díszített emelvényen, Bernabeu könnyekben tör ki. Az ő Madridja lett a kontinens királya. (Megjegyzem, hogy ezen a mérkőzésen tudomásom szerint megdőlt a Manchester elleni nézőcsúcs. 125.000-en láthatták a helyszínen ezt a találkozót.) A BEK gólkirálya ebben az évben Di Stéfano.
1958. május 28. A harmadik BEK-döntőt Brüsszelben (67.000 néző előtt) tartják, a királyi gárda az AC Milannal (soraiban: Liedholm, Schiaffino, Maldini) csap össze, amely hosszabbítást harcol ki. 3-2 lett a végeredmény, ami meghozta Carniglia edző csapatának a harmadik trófeát Di Stéfano, Rial és Gento góljának köszönhetően. Ez volt az eddigiek közül a legnehezebb döntő, az idáig vezető úton a Royal Antwerpt, a Sevillát és a Vasast kellett legyőzni.
A klub technikai igazgatója, a magyar származású Östereicher Emil ajánlatára Bernabéu fogadta Madridban Puskást Ferencet, aki önkritikusan a súlyfeleslegére (kb. +18 kg...) hivatkozva szabadkozott, de Bernabéut ez nem különösebben érdekelte.
1958. augusztus 11-én hosszú tárgyalások után Puskás Ferenc leszerződik a Real Madridhoz. Bár a bajnokságot a Barcelona nyeri, a BEK-trófea fontosabb Bernabéu elnök számára.
A Besiktas, a Wiener SC és az Atlético Madrid után a stuttgarti döntőben -1959. június 03. - a negyedik Európa Kupa is bekerül a vitrinbe. A rivális újra a reimsi Stade, akik 2-0-ás vereséget szenvednek. A gólszerzők: Di Stéfano és Mateos, aki a sérült(?) Puskás helyére került be. Carniglia nem igazán szerette Puskást, Bernabéu pedig amint rájött, hogy a magyar támadót miért mellőzte, azonnal kirúgta nem sokkal második BEK győzelme után... A BEK gólkirálya egyébként természetesen ismét Di Stéfano, néggyel kevesebb góllal, mint előzőleg (6 gól).
A spanyol bajnokságokat a Barcelona nyeri, közben a nemzetközi kupában a luxemburgi Jeunesse Esch, a francia Nice, és a Barcelona legyőzésével bejut a Real a glasgow-i döntőbe.
1960. május 15. A futball megdicsőülése... Az ötödik Európa Kupa győzelem utáni hangulat nem tükrözi a jelentőségét, noha megnyerték. Szép játékban vesztes állásból fordítva 7-3-ra a Real a Hampden parkban 134.000(!) néző előtt legyőzte az Eintracht Frankfurt csapatát (sokak szerint minden idők legjobb BEK-döntőjében, többek között Puskás Ferenc négy góljával, amely valószínűleg örök rekord marad BEK/BL-döntőben). És még egy adalék 7 meccsen szerzett 12 góllal a BEK gólkirálya Puskás Ferenc!
1961. március 12. A stadion ismét a dicshimnusztól zeng. Addig egyetlen spanyol csapat sem ért el ennyi győzelmet a bajnokságban. 30 mérkőzésből 24-et megnyert és már öt héttel a befejezés előtt megnyerte a bajnokságot. Puskás lett a Pichichi-díjas, azaz a legtöbb gólt lövő, 27 találattal.
1966-ban ugyan nem a Real Madrid lett a spanyol bajnok, de május 11-én ismét BEK-győzelemnek örülhet a Bernabéu népe. Egy csodás csapat, az ifjú tehetségek és a tapasztalt, rutinos játékosok keveréke legyőzi a Partizan Beogradot és feléled az elveszett nagyság, amilyen a Madrid fénykorában volt. Francisco Gento pedig a futballtörténelem egyetlen játékosa, aki hat győztes BEK-döntőn játszott (plusz két vesztes döntőn is). A gólszerzők: Amancio és Grosso. A Heysel-ben már nem volt Di Stéfano, valamint a sérült Puskás - a sorozat házi gólkirálya öt góllal - sem szerepelt.
1967. június 07-én a madridi klub, a rajongók és a focivilág összegyűlik, hogy tisztelegjen a legnagyobb játékos, Alfredo Di Stéfano előtt. Az ő neve mindörökké összeforr a Real Madriddal. Puskás Ferenc is visszavonul, a csapatkapitányi karszalagot a veterán Gento kapja.
1978. június 02. Meghal Santiago Bernabéu, aki a Real Madrid elnöke az elmúlt 35 évben, s aki a klub mellett állt 1900 óta. Öröksége máig hat, hiszen ha a Galaktikusok csapatát vesszük alapul, vagy a 2009 nyarán formálódó új együttest, azt látjuk, hogy ennek alapjait a legendás elnök teremtette meg. Életműve örök és egyetemes, máig ható alkotás. 1984. február 05. Emilio Butragueno, a Segunda División gólkirálya és a bajnokság legfiatalabb, legjobb játékosa a kezdők között játszik a Realban a Cádiz ellen. A bemutatkozása tökéletesre sikeredett: két gólt szerzett és így a blancóknak hozta meg a győzelmet. A Real Madridban új legenda született.
1983. május 11-én az Alex Ferguson vezette Aberdeen hosszabbításban 2-1-re felülmúlja a Real Madridot a KEK döntőjében. A királyiaknak így soha nem sikerült megnyerniük ezt a sorozatot, amely 1999-ben meg is szűnt.
1984. június 17. Az új korszak kezdete. Míchelt bekerül a kezdőbe. A "La quinta del Buitre" néven ismert híres generáció, amit Amancio hozott össze még a Segunda Divisiónban, újra együtt van. Ez egy új és sikeres időszak kezdete. Újabb jelentős személy érkezik a Real Madrid családjába: Jorge Valdano...
1985. május 22. A Real Madrid öt bajnoki győzelem nélküli év után ismét nyer, elhódítja az UEFA-kupát a Videoton ellen, pedig az Anderlecht elleni 0-3 után ez már veszett ügynek tűnt (sorrendben a Wacker Innsbruck, az FC Rijeka, az Anderlecht, a Tottenham és az Inter - Zengával, Bergomival, Kalle Rumeniggével, Altobellivel, és Bradyvel a soraiban - voltak a legyőzendő ellenfelek). Hugo Sánchez, Gordillo és Maceda már felnőnek a veteránok (Gallego, Juanito, Valdano, és Santillana) mellé. A Real Madrid történelmének egyik legjobb csapatösszeállítása alakul ki.
1990. májusában újabb nagyszerű idény ér véget a blancok számára. A Real Madrid mindenkit lesöpör a ligában - ötödik bajnoki cím sorozatban - és felállít egy nehezen túlszárnyalható rekordot: 107 találat 38 mérkőzésen.
1993. június 26. A Real Madrid 17. spanyol kupáját nyeri, a Zaragoza-t múlja felül a döntőben (2-0) Emilio Butragueńo és Mikel Lasa góljaival. Jelenleg ez a Real Madrid utolsó spanyol kupagyőzelme.
1994. május 07. A Bernabéu-stadion átlakaítása befejeződik, az új teraszokat és felső lelátókat adják át. 110 000 néző jelent meg aznap, amikor a Real és a Barcelona összecsapott. A mérkőzést a katalánok nyerték 1-0-ra.
1995. január 07. Izgalmas játékban, amit a madridiak az évszázad összecsapásának neveztek el akkor, a Jorge Valdano által irányított blancok lehengerelték Johan Cruyff Barcelonáját egy 5-0-ás hengerrel. Iván Zamorano triplázott.
1995. február 19. Ramón Mendoza az újraválasztott elnöke a klubnak. Mendoza 698 szavazattal többet gyűjtött, mint Florentino Pérez, aki így a a második helyre szorult. A harmadik helyet Santiago Gómez Pintado szerezte meg.
1995. március 28. A stadion legszebb ünneplőjét ölti, hogy éltessék a 26. bajnoki címet. A spanyol futballszövetség elnöke, Angel María Villar adja át a trófeát a Madrid kapitányának, Manuel Sanchisnak.
1998. január 12. A FIFA a Real Madridot a történelem legjobb klubja címre jelöli. Alfredo Di Stéfanot és Puskás Ferencet a történelem tíz legjobb labdarúgója közé választják. Di Stéfanot éri a megtiszteltetés, hogy vezeti a listát. Az ebben az évben a bajnokságban csak bukdácsoló csapat május 20-án BL-döntőt vív a Juventusszal az amszterdami ArenA-ban. Bár a Madrid a címvédő Borussia Dortmundot ütötte ki az elődöntőben, a mérkőzés esélyesei az olaszok voltak. A papírforma a 66. percben borult, Mijatovic, aki addig a sorozatban egyetlen gólt sem szerzett, a legjobbkor érkezett és ezzel a találattal egyetlen hétszeres BEK/BL-győztes lett a Real Madrid.
Guus Hiddink vezetésével 1998. december 1-jén a csapat megszerzi második Interkontinentális kupáját, a Vasco de Gama-t legyűrve 2-1-re a tokiói Olympic Stadiumban rendezett döntő során. A Madrid gólszerzője Roberto Carlos és Raúl volt.
Az ezredfordulón Vicente Del Bosque került az első csapat élére, ő korábban a korosztályos csapatoknál dolgozott.
Az új mester életet lehelt a csapat játékába, amely legyőzte a Barcelonát, majd kikapott a BL-ben kétszer is a csoportküzdelmek során a Bayern Münchentől. Ezután azonban az élete formájában játszó Fernando Redondo vezérletével idegenben sikerült két vállra fektetni a címvédő Manchester Unitedet! Az elődöntőben a királyiak búcsúztatják a Bayern Münchent, visszavágva a csoportban elszenvedett megaláztatásokért, majd jön 2000. május 24. A blancók megnyerik 8. Európa Kupájukat a Valencia ellenében. 3-0. A döntőt Párizsban, a Saint Denis-ben tartották. Ez volt az első olyan finálé, amelyben két, azonos nemzetiségű csapat találkozott.
2000. június 16. Florentino Pérezt jelölik Real Madrid elnöki pozíciójára. Ezzel kezdetét vette egy új fajta átigazolási politika, miszerint minden évben igazolni kell egy nagy világsztárt a támadó szekciót erősítve, miközben fiatal tehetséges védőjátékosokat építenek be a csapatba. Ismerős startégia? Santiago Bernabéu is ezzel tette a világ legjobbjává a Realt, még az ötvenes években...
A holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokság utána futballtörténelem egyik, ha nem legvitatottabb, legnagyobb vihart kavaró átigazolása fűződik a Blancók nevéhez. Az FC Barcelona elismert és megbecsült csapatkapitánya, Luis Figo 37,5 millió fontért az ősi rivális Real Madridhoz szerződik. Ezzel ő lett minden idők legdrágább játékosa, de nem sokig, mivel egy évre rá Zinedine Zidane követte őt, viszont érte már 47,5 millió fontot kapott a Juventus. Ez azóta is megdöntetlen rekord, euróban számolva 75 millió körüli összeg. A 2002-es világbajnokság gólkirálya, Ronaldo már "csak" 28 millió fontért érkezett az Internazionalétól, 2003-ban a manchesteri David Beckhamért még ennél is kevesebbet, 25 millió fontot kellett fizetni.
2000. december 23. A FIFA a Real Madridnak adományozza a XX. század legjobb klubja címet (a listán második a Manchester United). Florentino Pérez és Alfredo Di Stéfano vették át a díjat a FIFA elnökétől, Joseph Blattertől.
A Galaktikusok 2002-ben érnek fela csúcsra. A glasgow-i Hampden Parkban - immár másodszor győz itt BEK/BL-fináléban a Real - a Bayer Leverkusen elleni BL-döntőben Zinedine Zidane örökre emlékezetes kapáslövéssel alakítja 2-1-re az eredményt, s juttatja újfent a csúcsra a Real Madridot.
2002. dec. 03. A Real Madrid harmadik Interkontinentális Kupáját nyeri Yokohamában (Japán). Az elsőt 1960-ban a Penarol, a másodikat pedig 1998-ban, a Vasco da Gama ellen. Ezúttal riválisként a paraguayi Olimpia de Asunción szerepel, a 2002-es Libertadores kupa bajnoka. A végeredmény 2-0. Ronaldo "nyitotta" a mérkőzést a 13. percben fantasztikus támadás után szerzett góllal. Az Olimpia első félidőben mutatott ellenállása ellenére a Madrid tisztán hozta a második félidőt is és végül megerősítette a győzelmét Guti fejesével a 84. percben. Ezzel a trófeával triplázott a királyi gárda a centenáriumi év, a 100. születésnap alkalmából. Habár a klubhoz érkezett David Beckham, a klub már nem volt képes a BL-ben kiemelkedőt nyújtani. Azóta rendre a legjobb nyolc közé jutásért vívott ütközetekben vérzik el a gárda. Igaz, 2003-ban még összejött egy spanyol Szuperkupa-diadal, ám a következő években az ősi rivális, a Barcelona dominált. 2006-ban ismét nagybevásárlást tartottak a klubnál, ám a BL-ben ez sem segített. Igaz, a bajnoki cím a 2006-07-es szezonban összejött, sőt egy évvel később is. Ám 2008-09-ben a Barcelona olyan mértékben uralta a spanyol és a világfutballt, hogy Pep Guardiola együttese mellett senki sem rúghatott labdába.
Nem meglepő, hogy Ramón Calderon elnök lemondani kényszerült. Nemrég került újra hatalomra Florentino Pérez, aki bejelentette, hogy ismét egy új Galaktikusokból álló csapatot épít. Első lépésként megvásárolta az AC Milantól az Aranylabdás Kakát, majd bejelentették, hogy a világrekordot jelentő 80 millió fontért, vagyis 94 millió eurós összegért Cristiano Ronaldo is a klubhoz szerződik, így a 2007-ben a világ legjobbjának választott játékosa után a 2008-as legjobb is a Santiago Bernabéu-stadionba teszi át székhelyét...
31-szeres spanyol bajnok:
1931-32, 1932-33, 1953-54, 1954-55, 1956-57, 1957-58, 1960-61, 1961-62, 1962-63, 1963-64, 1964-65, 1966-67, 1967-68, 1968-69, 1971-72, 1974-75, 1975-76, 1977-78, 1978-79, 1979-80, 1985-86, 1986-87, 1987-88, 1988-89, 1989-90, 1994-95, 1996-97, 2000-01, 2002-03, 2006-07, 2007-08
17-szeres Király Kupa győztes:
1904-05, 1905-06, 1906-07, 1907-08, 1916-17, 1933-34, 1935-36, 1945-46, 1946-47, 1961-62, 1969-70, 1973-74, 1974-75, 1979-80, 1981-82, 1988-89, 1992-93
9-szeres BEK/BL győztes:
1955-56, 1956-57, 1957-58, 1958-59, 1959-60, 1965-66, 1997-98, 1999-00, 2001-02
A Real Madrid az egyetlen klub, amely sorozatban 5 alkalommal is meg tudta nyerni a trófeát!
1-szeres európai Szuperkupa győztes:
2002
2-szeres UEFA-kupa győztes:
1984-85, 1985-86
1-szeres Ligakupa győztes:
1984-85
8-szoros spanyol Szuperkupa győztes:
1988, 1989, 1990, 1993, 1997, 2001, 2003, 2008
3-szoros Világkupa győztes:
1960, 1998, 2002
2-szeres Latin Kupa győztes:
1955, 1957
2-szeres Mini Világkupa győztes:
1952, 1956
18-szoros regionális bajnok:
1903-04, 1904-05, 1905-06, 1906-07, 1907-08, 1912-13, 1915-16, 1916-17, 1917-18, 1919-20, 1921-22, 1922-23, 1923-24, 1925-26, 1926-27, 1928-29, 1929-30, 1930-31
Felépült bokasérüléséből, és készen áll a játékra Magyarország válogatottja ellen Cristiano Ronaldo, a portugál nemzeti csapat és a Real Madrid támadója. Hírügynökségi jelentések szerint Carlos Queiroz, a portugálok szövetségi kapitánya Tiago kivételével a keret minden tagját fitnek és egészségesnek nyilvánította.
Korábbi manchesteri csapattársa, Wayne Rooney reméli, hogy Cristiano Ronaldo és vele a portugál válogatott nem jut ki a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra. Portugália október 10-én, szombaton magyarország válogatottját fogadja Lisszabonban. Mindkét együttes csak győzelemmel tarthatja életben vb-részvételi reményeit.
Jobb bokájának sérülése miatt kétséges Cristiano Ronaldo részvétele a Real Madrid következő bajnoki mérkőzésén, a vasárnapi, Sevilla elleni rangadón – közölte Manuel Pellegrini, a királyi gárda vezetőedzője. Ronaldót a Marseille elleni, szerdai Bajnokok Ligája-találkozón rúgta meg csúnyán Souleymane Diawara.
Bámulatos teljesítményt nyújtott – két gól és egy kiharcolt 11-es – Cristiano Ronaldo a Real Madrid–Olympique Marseille Bajnokok Ligája-mérkőzésen, amelyet a királyi gárda 3-0-ra megnyert a Santiago Bernabeu-stadionban. Cristiano Ronaldo két meccsen szerzett négy találatával a góllövőlista éllovasa a BL-ben.
Cristiano Ronaldo először nem szerzett gólt bajnoki mérkőzésen a Real Madridban, de a királyi gárda a második félidőben így is átgázolt a Tenerife együttesén a spanyol bajnokság 5. fordulójában. A három találatból az első kettőt Karim Benzema szerezte, a harmadik Kaká nevéhez fűződik.
Amikor csak teheti, megnézi előző csapatát, a Manchester Unitedet Cristiano Ronaldo, a Real Madrid csillaga. Különösen figyeli honfitársát és jó barátját, Nanit, akiről úgy gondolja, hogy hamarosan a világ legjobbjai között emlegetik majd.