Izgalmas éjszaka várhat szerdán Cristiano Ronaldóra, akire a Blikk című
bulvárlap szerint Fogarasy Mariann aktmodell „feni a fogát”. Az
újságnak Fogarasy Mariann kijelentette: kint lesz a meccsen, és addig
nem nyugszik, amíg be nem mutatják Cristiano Ronaldónak.
David Beckham után Cristiano Ronaldo is megtetszett Fogarasy Mariannak. A szőke, kék szemű szépséget a Blikk szólaltatta meg, miután az egyik férfimagazin szeptemberi címoldalán egy Cristiano Ronaldo-feliratú Manchester United mezben pózol, pontosabban azzal takarja el meztelen testének egy részét (lásd képünket).
„Szeretném megismerni Ronaldót – idézte a Blikk Fogarasy Mariannt. – Kint leszek a meccsen, ez biztos, addig nem nyugszom, amíg be nem mutatnak neki! A közös fotó sem maradhat el. Kap majd egy Playboyt is, hogy lássa, kivel van dolga.”
„Ha én lennék Cristiano, biztos megadnám magam, főleg ha a mezemet látnám egy vonzó meztelen testen. Már most tudom, ha összejön a találka, vele is összehoznak majd a pletykák. Ronaldo már hozzászokott az őt körülvevő rajongáshoz, s megpróbál az előtte álló sorsdöntő vb-selejtezőre koncentrálni.”
A „vele is összehoznak majd” feltehetőleg David Beckhamre utal, akivel még áprilisban találkozott Fogarasy, amikor az AC Milan Budapesten vendégszerepelt.
A brit Daily Star című bulvárlap ezt követően össze is hozta Beckhammel az aktmodellt, aki azonban kijelentette: közös fotó készült, de után nem találkoztak. Hozzátette viszont: szívesen lenne Rebecca Loss helyében (a brit bulvárlapok szerint a 31 éves nővel viszonya volt az egyébként nős Beckhamnek). Beckham egyébként be akarta perelni a Daily Start, amely június végén jelentős fájdalomdíjat fizetett ki neki, hogy elálljon szándékától.
Nos, Beckham tisztes családapa hírében áll, Cristiano Ronaldo azonban szabad, és soha nem vetette meg a szépet.
Így aztán még az is előfordulhat, hogy a magyarországi lesifotósoknak érdemes rááldozniuk az éjszakát, hogy kövessék Fogarasy Mariannt a mérkőzés után. De persze csak akkor, ha valóban találkozik Cristianóval, és átadja neki a nyuszis magazin számára készített képeket.