Cristiano Ronaldo nem gondolja, hogy bérelt helye lenne a Real Madrid
kezdőcsapatában, csak abban esetben, ha a tőle telhető legjobb
teljesítményt nyújtja. Cristiano kijelentette: nem hiszi, hogy az ő
személye fontosabb a csapatnak, mint a többi játékosé. A 24 éves
portugál aranylabdás erről a The Sun című bulvárlapnak beszélt.
Bár köztudottan Cristiano Ronaldo megszerzésére költötte a legtöbbet a nyáron a Real Madrid, a 80 millió brit fontért igazolt támadó mellett még egy fél csapatra való világklasszis érkezett – összesen 225 millió fontért – a királyi gárdához.
Mint ismeretes, a „Galaktikusok” második korszakára készülő klubnál folytatja a többi között a brazil Kaká, a francia Karim Benzema és a spanyol Xabi Alonso is.
A Real Madrid játékosállománya olyannyira erős most, hogy igazán komoly versenyhelyzet alakulhat ki a pozíciókért.
„Nem hiszem, hogy nekem fontosabb szerepem lesz ebben a csapatban, mint a többieknek” – nyilatkoztab a The Sunnak Cristiano Ronaldo.
„Azt sem gondolom, hogy az edző azt nézi majd, hogy kik kerültek a legtöbb pénzbe. Ő (Manuel Pellegrini) arra törekszik, hogy a legjobb együttest állítsa össze, és ennek az együttesnek remélhetőleg én is tagja leszek.”
„Tudom, hogy nincs garantált és állandó helyem a pályán, és ha nem nyújtom a legjobbamat, akkor a padra ültetnek majd.”
„Azt is tudom – folytatta Cristiano Ronaldo –, hogy egy olyan klubnál, mint a Real Madrid nincs túl sok ideje az embernek, hogy formába lendüljön, hiszen ott van egy csomó klasszis futballista, aki azonnal átveheti a helyét.”
„Nos, hát ez az a teher a vállamon, amely segít, hogy minden egyes meccsen a legjobb teljesítményt nyújtsam.”
Cristiano Ronaldo ezután kijelentette: mind a bajnoki címet, mint a Bajnokok Ligáját szeretné megnyerni a Real Madriddal, sőt minden elképzelhető címet.
„Miért választanék egyet közülük? A Manchester Uniteddel már győztünk a Bajnokok Ligájában, és továbbra is azt gondolom, hogy mindegyik közül ez a legnagyobb trófea a futball világában.”
„Ugyanakkor mindig nagyon odavoltam a spanyol bajnokság iránt, és arról álmodtam, hogy egy nap ezt is megnyerem. Amikor majd visszavonulok, szeretném, ha elmondhatnám, hogy van angol és spanyol bajnoki címem, nyertem Bajnokok Ligáját és remélhetőleg még több más nemzetközi címet.”
A Real Madrid első bajnoki mérkőzését augusztus 29-én, szombat este 20 órakor vívja a Deportivo La Coruna ellen a Santiago Bernabeu-stadionban.
A Bayern-en keresztül juthat a Real a müncheni döntőbe. A Real tíz éve nem tudott nyerni ebben a sorozatban, Cristiano Ronaldo szerint itt az ideje, hogy ez a széria idén megszakadjon végre.
CR és ligabeli ellenfele egyaránt ontja a gólokat. jelenleg is fej-fej mellett haladnak a góllövő listán. De talán ennél is fontosabb, hogy ki nyeri majd a bajnokságot, és itt pillanatnyilag a Real vezet…