Csak a Real Madrid győzelme a fontos, a saját teljesítménye miatt nem
aggódik Cristiano Ronaldo, a királyi gárda 94 millió euróért igazolt
támadója. A 24 éves portugál aranylabdás a szombati bajnoki rajt előtt
néhány nappal adott interjút a Real Madridhoz közel álló AS spanyol
fővárosi sportújságnak. Cristiano elmondta: fantasztikus társaságban
futballozhat, és nyugodtan néz az idény elé.
„Senkinek semmit nem kell bizonyítanom, így egészen nyugodt vagyok” – nyilatkozta az AS madridi sportlapnak Cristiano Ronaldo.
A világ legdrágább játékosa elmondta: nem foglalkoznak a bajnoki címvédő FC Barcelonával, csak saját magukkal.
„Az egész társaság nagyon várja már a bajnoki rajtot. Remélem, minden jól indul majd, és győzelmet ünnepelhetünk a Deportivo (La Coruna) ellen” – fogalmazott Cristiano Ronaldo.
„Ami a saját formámat illeti, amiatt nem aggódom, az egyetlen fontos dolog a Real Madrid győzelme. Nyugodt vagyok, keményen dolgozom, és egy fantasztikus csapatban játszom.”
A bajnoki címvédő, Bajnokok Ligája-győztes fő riválisról, a Barcelonáról a portugál játékos így beszélt:
„Nem foglalkozunk most a Barcelonával. Nekünk az a dolgunk, hogy jól végezzük a munkánkat egész évben, aztán majd meglátjuk, hogy ezzel meddig jutunk. Nincs teher a vállunkon.”
Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője néhány napja Cristiano Ronaldóról azt mondta: új futballistájának egy kis időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez, az új országhoz, az új bajnoksághoz. Hozzátette: szerinte Cristiano a szezon rajtjának időpontjában jó formában lesz.
A királyi gárda augusztus 29-én, szombaton 20 órakor játssza idénynyitó mérkőzését a Deportivo La Coruna ellen a Santiago Bernabeu-stadionban.
Végül még egy érdekesség Cristiano Ronaldóról: a Sportium nevű fogadóiroda a harmadik helyen említi a Real Madrid sztárjának nevét a gólkirály-jelöltek között Diego Forlán (Atletico Madrid) és David Villa (Valencia CF) mögött. Aki most pénzt tesz Cristiano Ronaldo gólkirályi címére, a tétje hétszeresét nyerheti vissza az idény végén.
A Real Madrid játékosai közül előkelő helyen áll a listán Karim Benzema (4.), Gonzalo Higuain (9.) és Raúl (12.) is.
Forrás: AS.com