2008-ban kiérdemelte az Aranylabdát a France Football szavazásán, vagyis
a tekintélyes szaklap ítészei a világ legjobb játékosának választották
Volt
miért, hiszen 2008-ban csapatával megnyerte a Bajnokok Ligája döntőjét,
bajnok lett, és megdöntötte a legendás George Best egy szezonban elért
40 gólos rekordját.
- A gyorsasága egyedülálló. Mindenkinél sebesebben vezeti a labdát, aligha érhetik utol – lelkendezett Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere korábbi védencéről. – Ráadásul a lövése páratlan, hihetetlen technikával rúgja meg a labdát, legyen szó állított szituációról, vagy sem.
Ronaldo egyre magasabban
Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro Madeirán tanult futballozni, már 6-7 évesen elkezdett játszani az Andorinha nevű kölyökcsapatban. 12 évesen Lisszabonba költözött, ahol dialektusa megnehezítette életét. Csapattársai folyamatosan ugratták, és erős honvágy gyötörte.
Egy szezonon belül minden csapatot végigjárt, az U16-tól indulva a profiknál kötött ki, és 2002. szeptember 29. a portugál ligában debütált, ahol rögtön két gólt szerzett a Moreirense ellen. Egyetlen szezont töltött a nagycsapatban, majd odébbállt. A MU egy egymás elleni barátságos meccsen figyelt fel rá 2003 nyarán, és David Beckham utódját látta benne. Több mint 12 millió fontért a Liverpool, a Chelsea, a Barcelona, a Real Madrid és a Milan is meg akarta szerezni.
- A mérkőzés után csak róla beszéltek a játékosaim az öltözőben. Már a repülőn, hazafelé próbáltak rábeszélni, hogy szerezzük meg őt – emlékszik vissza Ferguson.
Nem nagyon kellett győzködni, őt is lenyűgözte a portugál játéka, annyira, hogy 2003-ban meg is vásárolta, potom 17,5 millió euróért. A Sportingban 1500 eurót keresett havonta, a MU-ban a húszszorosát kapta hetente. Az Old Traffordon meg is kapta a 7-es mezt, amelyet korábban George Best és David Beckham ölthetett magára.
Cristiano Ronaldo gyorsan „berúgdosta” magát a legjobbak közé, a portugál nemzeti tizenegynek is oszlopos tagjává vált, ott 2003. augusztus 20. húzhatta magára először a 17-es mezt, és 22. születésnapja óta csapatkapitány is a portugál csodagyerek.
2007-ben a világ 3. legjobb futballistájának választották meg. Az EURO 2004 arcát róla mintázták. A 2007/2008-as szezonban George Best gólrekordját is megdöntötte, ő lett a legtöbb találatot szerző, nem csatárposzton játszó labdarúgó. Ha ez nem volna elég, most is napról-napra jobb…
Ronaldo, az arrogáns
Nehéz minden ember elvárásainak megfelelni, és nem is kell. Ronaldo személyiségére mégis nagyon sokan kíváncsiak.
- Ha valaki azt mondaná, én vagyok a világ legjobbja, nem lepődnék meg – ez a szerény mondat is elhagyta már a száját, még a 2008-as Aranylabda-szavazás előtt.
- Ő egy nagy tehetség, de jobban kellene tisztelnie az ellenfeleit – ezek pedig David Pizarro szavai.
- Ha valaki azt hiszi, hogy azért játszom így, hogy másokat nevetségessé tegyek, az téved, ez badarság. Ez az én játékstílusom, eddig is mindent megtettem a csapatom sikeréért, és ez a továbbiakban is így lesz.
Ronaldo, a hisztérika
Amikor Portugália 2004 nyarán Angliával mérte össze erejét az Eb negyeddöntőjében, és Rooney piros lapot kapott, Ronaldo hevesen reklamált a kiállítást követelve a bírónál, ezzel kivívta az angolok haragját. Steven Gerrard szerint ebből a viselkedésből látszott, milyen ember is ő: - egyszerűen gusztustalan. Később annyit fűzött a történtekhez „egy sötét oldal beárnyékolja a játékát”. A Daily Mail az eset után erőteljesen kérte: „ne engedjenek az országunkba ilyen játékosokat”. De a teljesítménye „maradásra bírta” a portugált, és az angol újságírók az év játékosának választották.
Richard Hughesszel, a Portsmouth játékosával is összetűzésbe keveredett a heves vérmérsékletű Ronaldo, melyet több hetes eltiltással és 132.000 eurós pénzbírsággal „jutalmaztak” az illetékesek.
- Ez idő alatt többet szenvedtem, mint az utóbbi években összesen– reagált az eltiltásra a focielvonó után a támadó középpályás.
- Szörnyű érzés volt, hogy nem segíthettem a csapatnak. Sokat tanultam belőle, lelkileg megerősödtem.
Ronaldo, a tékozló
Egyre hangosabbak a focistát ért kritikák is, amelyek valószínűleg irigységből fakadnak. Sok embert zavar az arany nyakláncos, fülbevalós, mindig belőtt sérójú modellalkatú, ráadásul tehetséges fiú.
Sok nő csodálhatja őt félig pucéran az óriásplakátokon és reklámokban egyaránt. Úgy tűnik, ez a szerep is jót tesz az egójának.
Nőügyei miatt is gyakran a bulvárlapok címlapjáról köszön vissza ránk. Olykor meg a rácsok mögül: 2005 októberében egy szerelmes éjszaka után, melyet egy francia hölggyel töltött el, a rendőrség hűvösre tette. 2007-ben a medencés orgiájától volt hangos a sajtó, akkor éppen a ManU sikerét ünnepelte prostituáltak körében.
Ronaldo, akiből csak egy van
Minden sikere ellenére ne feledjük, ő még csak 24 éves.
Nem csoda, hogy nem volt ideje felnőni a feladathoz, valakiből szimpátiát, akad, akiből felháborodást vált ki a portugál hős viselkedése. Ezen ne akadjunk fenn, olyan ő, mint a hely, ahonnan származik. Az egyik oldalon virágzik, szépen tarkán, a másikon pedig izzó vulkánként tör ki.
Cristiano Ronaldo, azt produkálja, amit otthon látott.
Megvan az újabb bajnoki találat. Most a Zaragoza ellen talált ba Ronaldo
A fehérnemű-modell, Irina Shayk a Guess legújabb reklámjában virít sejtelmes fotókon.
A király kupában ismét betalált CR, de a Barca jutott tovább.
Real Madrid–Athletic Bilbao 4–1, Ennyi talán most épp elég a hétközi kupavereség után a madridi szúrkolóknak.
Ronaldo Messi és Neymar között vont párhuzamot az aranylabda díjkiosztó alapján.
C. Ronaldo bombakapufáig jutott, de csapata így is nyert idegenben a Mallorca ellen.